TIZENNYOLCADIK FEJEZET

A Walter Dolan ezredessel történt összecsapását követő kedd reggel Scarborough korán kelt, összecsomagolt egyet-mást, bepakolt Mercedesébe, és kihajtott a Dulles nemzetközi repülőtérre. Az egyik távolabbi parkolóba állította be a kocsit, nem tudván, mennyi ideig lesz távol. Nem volt kedve sokat fizetni a közelebbi parkolóhelyért. Elcsípte az Eastern 08.30-as chicagói járatát, ahol az O’hare repülőtéren elérte az Iowa Citybe induló csatlakozást.

A kijáratnál vállpántos vadászkabátban, farmerben, piros csíkos flanellingben, fején a Metropolitan baseballcsapat sapkájával és arcán széles mosollyal MacKenzie kapitány már várta.

- Ev! - kiáltotta, vadul hadonászva lapátkezével. - Ev, öreg haver! De örülök, hogy látlak!

A nagydarab pirospozsgás férfi medveöleléssel magához emelte barátját. Az emberek megálltak és bámulták, amint két meglett ember egymást rég nem látott szerelmesek módjára viselkedik, Scarborough viszont kissé terhesnek érezte a pillanatot.

- Hé, Mac, de hát nem akart elnyelni a tenger vagy ilyesmi - nyögte jó adagot beszippantva MacKenzie Old Spice arcszeszének illatából.

A kapitány arca hirtelen elkomorodott.

- Csak azt akarom kifejezni, barátom, mennyire bánt a múltkori viselkedésem.

- De Mac, ezt már tegnap megbeszéltük. Mind a ketten kijöttünk a sodrunkból. Engem is bánt, téged is bánt… remélem, nincs szükség további bocsánatkérésre. Különben is, itt vagyok Iowában, a nagy, misztikus ufó vadásza tón. Semmi értelme a ripacskodásnak.

MacKenzie odébb lépett, de nagy mancsával meglapogatta Scarborough hátát, olyan erővel, hogy a tudós kis híján orra bukott.

- Ez igaz! De ha az ember nem ordítozhat a barátjával, akkor ugyan kivel üvöltözhet?

- Nem gondoltál még arra, hogy Mike Tysonnal ringbe szállj, Mac? -kérdezte Scarborough nagy nehezen visszanyerve egyensúlyát. - Igazán komoly jobbegyenesei vannak, azt hiszem.

- Köszönöm, Ev. Mi lenne, ha mennénk a csomagjaidért, aztán irány szerény portám?

Fölkapták Scarborough táskáit. Mac ragaszkodott hozzá, hogy ö cipelhesse a Jordache bőröndöt, és a professzornak nem volt ellene kifogása. A nagy ember könnyedén cipelte terhét a parkolóig, ahol behajította egy piros Ford Bronco hátuljába, ahol a puskatartó mellett odaszáradt vérfoltok éktelenkedtek.

- Egy szarvas volt - magyarázta MacKenzie bocsánatkérően. - Ráférne egy kis hozzáértő takarítás. Az öreg hölgy távozása óta nincs minden olyan rendesen összekaparva, ahogy illene. Figyelmeztetlek, Ev. Odakint is igazi agglegényvilág van.

Scarborough becsatolta biztonsági övét.

- Hop Sing szabadságon van? Mac begyújtotta a motort, és a négykerék-meghajtású terepjáró meglódult a parkoló kijárata felé.

- Neem. Meglógott Hoss és Little Joe társaságában. Mindig is gondoltam, hogy azok hárman ronda perverz szexuális kapcsolatban vannak egymással.

A termetes kapitány kifizette a parkolási díjat, majd rákanyarodott a főútra, és sebesen megindult a város szélén lévő háza felé.

Iowa City egyetemi város volt, és egészen tűrhető. Az egyetem maga csillogó ékszere volt az írástudók magas arányával büszkélkedő államnak. Az ország egyik legjobb iskolájának számított. Miután távozott a légierőtől, Mac eldöntötte, hogy magiszteri fokozatot szerez. Az iowai egyetemet választotta, mert kitűnő irodalmi programja volt, és a friss levegőjű természeti környezet is könnyen elérhető volt az ott tanulóknak, ami egyáltalán nem elhanyagolható szempont egy MacKenzie-féle természetjáró szemében. Scarborough titokban kételkedett benne, hogy barátja tartósan elvisel majd egy ilyen kifinomult, kényes irodalmi közeget, de csalódnia kellett várakozásában.

MacKenzie pillanatok alatt földerítette a terepet, megtalálta a számára legmegfelelőbb konzulenseket, és keményen munkához látott. Rengeteg segítséget kapott, például David Morell professzortól, aki hamarosan világhírnévre tett szert Rambo alakjának megteremtésével, amely viszont Sylvester Stallone számára hozta meg a páratlan sikert. Nem kellett hozzá hosszú idő, és Mac egészen tűrhető prózával állt elő. Még fokozatának elnyerése előtt sikerrel dobta piacra első férfias kalandregényét A sas karmai címmel. Morell segített neki a megfelelő ügynök felhajtásában, aki nyomban megfelelő munkát szerzett neki a „pisztoly, szerelem, izgalmas kalandok” bimbózó világában.

Scarborough csak „kék galléros, véres pornónak” nevezte a műfajt, de titokban minden sort elolvasott, amit csak barátja leírt, elbűvölten prózájának bumfordiságától, a benne rejlő energiától, vitalitástól és eleven humortól. Kezdetben igyekezett rávenni Macet, hogy állítsa magasabbra a mércét, de a kapitány túl sok örömét lelte a napi tizenöt oldal előállításában ahhoz, hogy egyáltalán fölmerüljön benne a reform igénye. Mac megszerette Iowát, kedvelte az egyetemet, ezért feleségével együtt végleg megtelepedett egy közeli, nagyobbacska házban. Alkalmanként vezetett egy-két szemináriumot az alsóbb évfolyamokon, utánavetette magát a csinosabb diáklányok szoknyájának, jókat vadászott a közép-nyugati erdőkben és mezőkön, pecázott a friss vizű folyókban. Egyszóval boldog ember volt, és még boldogabb lett, amikor a felesége elhagyta, levéve róla a házasság nemszeretem zaboláját.

Scarborough kénytelen volt elismerni, hogy Iowa City és környéke igazán kellemes hely. A Mac háza felé vezető úton ismét megcsodálta a „Karvalyszem állam” mezőinek buja gazdagságát. Az egész ország legtermékenyebb állama: területének 95 százaléka megművelhető. Grant Wood országa volt ez, az amerikai gótika hazája, a farmházak és magtárak tiszta vonalai nemesen emelkedtek ki a lágyan hullámzó vagy éppen sík vidékből, mintha nem is épületek volnának, hanem magának a zöld és barna földnek természetes szülöttei.

A két barát kedélyesen elcsevegett, miközben a Bronco gyorsan nyelte a Mac házához vezető húszegynéhány mérföldes utat. Kisebb témákat csócsáltak, mielőtt rátérnének az előttük álló komolyabb feladat megtárgyalására.

- Majd belepistulok az örömbe, hogy mégis lemégy Kansasba, és szemügyre veszed Diane ügyét is - mondta Mac, miközben fékezett, és lehajtott az autópályáról, ráfordulva egy keskeny földútra, fölfelé, az erdőborította hegyek irányában. - Jó gyerek az a lány. Lehet, hogy kilazult nála néhány csavar, de…

- De még azok is első osztályú csavarok, nem igaz, Mac?

- Ammá’ biztos! A Bronco föl kapaszkodott egy dombra, aztán ráfordult egy magánútra. Végigzörgött a murvás kocsifelhajtón.

- Tudod, volt valami részem a világrajövetelében, tehát a felelősség is az enyém. - Scarborough nehezet sóhajtott. - Csak valahogy megrémített az egész história, ennyi az egész.

Mac odahúzott a kétférőhelyes garázs elé, amelyben annyi limlom és mindenféle szerkentyű hevert rakáson, hogy egyetlen autónak sem maradt hely. A ház mellé kormányozta hát a kocsit. Maga a ház kétszintes téglaépület volt. Sűrűn befutotta a repkény, körülötte sövények, kertek és gazdag, zöld fű mindenütt, tele iowai ritkaságokkal, amelyeket Mac maga telepített oda, mert nagyon szerette a magas, zöldellő növényeket.

- Ne ereszd búnak a kis okos fejedet - mondta kiszállás közben, aztán hátrament, és előszedte a csomagokat. - Később majd fölhívjuk a kis aranyost. A fenébe is, te segítesz nekem ebben a dossziécirkuszban, úgy lehet, majd magam viszlek le Kansasba, és segítek neked kibogozni a szálakat.

- Köszönöm, Mac - dünnyögte Scarborough. - Majd meglátjuk, hogy alakul a dolog.

Eric MacKenzie háza masszív épület volt. Minden elég tiszta, gondolta Scarborough, csak éppen kissé zilált. A korai amerikai bútorokon mindenféle ruhadarabok hevertek szétszórva. Könyvek és folyóiratok álltak rendetlen kupacokban az ebédlőasztalon és a tévékészüléken.

De nem voltak koszos edények a mosogatóban, a fürdőszoba is elég tiszta volt, és Comet légfrissítőtől illatozott. Mac sportszenvedélyének szentelt dolgozó-szobája vígan ragyogott a padlóviasztól és bútorfényezőtől. A puskák és horgászbotok katonás rendben sorakoztak, a könyvespolcokon eszményi rend, a kandallópárkányra helyezett trófeák fényesre törülgetve.

- Nem is rossz, Mac - jegyezte meg Scarborough, miután csomagjait elhelyezte az egyik vendégszobában. - Sokkal jobb, mint tavaly volt, amikor utoljára itt jártam.

- Hát igen, magam is azt hiszem. Hanem, tudod-e, hogy ebédidőre jár? Mi a véleményed egy szendvicsről meg egy krigliről, azután beletúrhatunk a mocsokba.

Mac olyan szendvicseket tudott csinálni, amelyektől még Dagwood nyála is kicsordult volna, ezért Scarborough örömmel egyetértett, annál is inkább, mert visszautasította a repülőgépen fölkínált harapnivalót. A jó öreg Mac képtelen lett volna összeütni egy rántottát, de a szendvicsei kifogástalanok voltak. A jókedélyű házigazda legelőször egy nagy üveg Grolsch sört tett vendége elé, aztán előszedett a hűtőszekrényből néhány Tupperware tárolóedényt, egy jó darab kenyeret és egy tálcát, tele mindenféle ínycsiklandó fűszerekkel.

- Van valamilyen kedvenc kombinációd a mai napra, Ev? - A testes férfi széles mozdulattal mutatott végig a bőséges választékon. Frissen szeletelt sonka, libanoni saláta, füstölt nyelv és marhasült, pulyka, csirke, mortadella, szalámi, virsli… és mennyiféle sajt! Vagy húszféle közül válogathattak, és nemcsak könnyű közép-nyugati fajták, hanem európai camembert és brie, angol stilton és cheddar és valódi ementáli!

- Azt hiszem, beérem a konyhafőnök kedvencével.

- Megkapod. Ma reggel érkezett friss áru. Mióta tavaly itt jártál, csodálatos új üzletet nyitottak a városban. Pék és csemegebolt keveréke. Az öreg MacKenzie egy helyen megvehet mindent. Még köménymagos rozscipót is. Nos, hogy hangzik mindez, Ev?

Scarborough válaszul csak beleivott a- sörébe, és elmosolyodott.

- Mindjárt meglesz. Ide figyelj, ettél már valaha szendvicset bermudahagymával? Tudod, olvastam azt a Lawrence Sanders-könyvet.

A Halálos bűn címűt. Van benne egy hős, aki igazán az én szívem szerint való. Az is finom szendvicseket csinál, és a mosogató fölött eszi őket. El tudod ezt képzelni? Hogyan olvashat vagy ehet az ember egy mosogató fölött? - Az asztalon fölhalmozott könyvek és magazinok árulkodtak MacKenzie magányos étkezési szokásairól. - Akárhogy is, ez a fickó, bizonyos Edward X. Deleney kapitány szintén szereti a bermudahagymát a szendvicsein. Valóban nagyon finom. Kérsz egy szeletet?

Scarborough bólintott, és elnézte, amint a barátja valóban mesés szendvicset épít föl számára dán sonkából, ementáli sajtból, füstölt paprikás kolbászból, késhegynyi vajból, kiskanálnyi kaviárral, pici lucernacsírával, egy karika bermudahagymával és egy bőkezű adag eredeti dijoni mustárral ízesítve.

- Sajnálom - szabadkozott -, de a paradicsomról megfeledkeztem tegnap.

- Affene! Így aztán ehetetlen lesz az egész! Mac kettévágta építményét, és tiszta porcelántányéron barátja elé tette.

- Kebelezd be, fiú! Magának is elővett egy Grolsch sört, és készített egy ugyanolyan szendvicset.

- Szóval a vén vasgatyások nem fáradoztak a papírjaid ellopásával? - szólalt meg végül, miután a gigászi kenyérszelet jó felét befalta.

- Talán tényleg nem tették meg. Ki tudhatja? Pompás a szendvicsed!

- Köszönöm. - Mac elgondolkodva rágcsálta pár pillanatig a magáét. - Sehogy sem fér a fejembe - mormolta, zöld csíra- és barna kenyérmorzsát potyogtatva a tányérjára. - Mi a fenének változtatta volna meg Dolan vagy a légierő az általunk kibányászott tényeket, sőt ráadásul még a bizonyítékokat is megsemmisítenék?

Ev letette az ennivalót.

- Ghmmm. Egy pillanat… én határozottan úgy vélem, hogy itt valami disznóság történik, de nem megyek lépre, nem veszem be az összeesküvés-elméletet, mint egyes ostoba ufológusok. Te meg, úgy látom, máris fölugrottál erre a vonatra.

- Scarborough! Mit akarsz, hogy mit csináljanak? Vágjanak kupán egy ötven mega tonnás atombombával? Ébredj föl, ember! Mi egy ronda, korrupt kormánynak dolgoztunk. A jó öreg Dolan legalább any-nyira megbízható, akár egy konföderációs háromdolláros bankó. Nos, én sem tudom, mi megy itt, de föltett szándékom, hogy kiderítem!

Scarborough megrázta a fejét. Eltolta maga elől az ételt. Teljesen elment az étvágya.

- Nem, ezt azért én sem veszem be. Ez túl sok észt föltételezne a légierőről. - Barátja felé hajolt. Egy könnyű böffentés a paprikás kolbász ízét juttatta visz-sza a szájába. Odakapta a kezét, és elnézést kért. - Az egész titkolózást a Dulles-féle CIA és a légierő indította be még a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején, annak az általánosan elfogadott föltételezésnek az alapján, hogy az ufójelenségeket az oroszok produkálják. Ezért zároltak minden információt, és azóta is így maradt. Olvastam a megfelelő dokumentumokat. Azok a vén szivarok tisztában voltak vele, hogy beindítanak egyfajta üldözési mániát, de amint te is nyilván emlékszel rá, azok a fickók egyáltalán nem voltak ostobák, lévén az évszázad legnagyobb háborújának veteránjai. Egy új, korszerű technológiával és különös félelmekkel teli világban éltek, következésképpen óvatosnak kellett lenniök. Ki ismerheti a hadsereg és a kormány működésének rejtélyes útjait? De aki benne van a buliban, sejtheti, hogy ez a dossziéügy éppenséggel fakadhat valamiféle titkos szabályokból vagy utasításokból is. Olyan nevek is szóbeszéd tárgyává váltak, amelyeknek nem lett volna szabad. Te is jól tudod, hogy nem minden ok nélkül titkosítanak vagy zárolnak bizonyos anyagokat. Hadd mondjak egy példát. Ugye ismered azt a Stanton Friedman alakot?

- Hogyne, az a fizikus ufóspecialista.

- Nos hát, én kedvelem Stantont, bár egyszer-kétszer összeakasztottuk a bajuszt vele. Hallom, hogy az ufókonferenciákat járja egy, általa földerített ufójelenségekről szóló kormánydokumentum példányával, mégpedig az információáramlás szabadságáról szóló törvény alapján. Rendszerint bemutatja, és így érvel: „Nézzék meg ezeket a papírokat, és mondják azt, hogy a CIA nem titkol el előlünk valami fontosat.” És ekkor elővesz egy dokumentumot, amelynek nagy részét vastag markerrel kihúzták, és egyértelműen szupertitkos anyagnak látszik.

- Elég szörnyen hangzik.

- Mac, Mac! Bolondok is beugranak a képbe! Hát nem látod, hogy ez is a „nosza, vonjuk le a következtetést” típusú gondolkodás példája, amely az egész ufómesevilágot megteremtette? Pusztán az, hogy valamit kihúztak egy szövegből, még nem jelenti annak eltitkolását, hogy Truman elnök időnként fogócskát játszott a Betelgeuze lakóival! Lehetségesek följegyzések valamilyen ügynök tevékenységéről, amelyeket elsüllyesztettek pusztán azért, mert akkoriban hivatalosan nem a CIA számára dolgozott! Vagy azért, mert valami szupertitkos golyóstollat használt. Vagy ott van az a hetvenes évekbeli ügy a bíróság elé terjesztett dokumentumok leleplezésével kapcsolatban! Láttad te azokat az anyagokat, amelyeket a CIA ki akart vonni a forgalomból, merőben a szokásos titkolózásának megfelelően? Hátborzongató dolgok, ártalmatlan, de furcsa dolgok ezek. Én mondom neked, mivel az egész csupa bürokrácia, és minden bürokrácia sokkal különösebb, mint bármely repülő csészealj.

Mac megvonta a vállát.

- Túlságosan is logikus. De hogy magyarázza meg mindez a te papírjaid eltűnését, nem is beszélve azokról az eltérésekről?

- Még az is meglehet, hogy az ezredesünknek igaza van. Hátha én tettem rossz helyre őket? Az is lehet, hogy valaki lopott belőlük, de ez még nem jelenti, hogy valami álcázási szándék lappang az ügy mögött.

Érted, mire gondolok? Talán ne menjünk ilyen messzire! Mindez még megmagyarázható.

- Nem értem. Ha tényleg így gondolod, akkor miért borítottad a bilit Dolan asztalára? És miért jöttél el ide?

- Ragaszkodom a pontossághoz, Mac. Tényeket követelek. A tények az én vallásom lelke. A tények adják meg az én létezésem alapját. A tények azok a kövek, amelyekből építkezem, mint dr. Johnson, amikor fölvetették neki a valóság illuzórikus voltának tételét. „íme, én eltaszítalak téged!” - kiáltotta ő válaszul, és így taszítom el én is a vakon hívőket. Viszont, ha a tényeim hibásak, akkor ki kell igazítanom őket. Csupán azért, mert a tényeim kiigazításra szorulnak, vagy mert a „vén páncélgatyás” Dolan elzárkózik az együttműködéstől, vagy mert talán vannak dolgok, amelyeket nem kötnek az orromra, még nem biztos, hogy egyetlen csészealj is leszállt.

MacKenzie fölfújta a képét.

- Oké. Meggyőztél, pajtás. De azért segítesz tisztázni ezt a helyzetet, ugye?

- Már megmondtam, hogy igen, és úgy is teszek, Mac. És jól tudod, hogy elég szavatartó ember vagyok.

- Abban biztos lehetsz. - MacKenzie fölkelt, és elővett még két üveg sört. Egyiket odanyújtotta barátjának.

- Nos, akkor megvolt az abrakolás és itatás. Gyerünk hát a bűnbarlangomba! Asszem, lesz egy kis dolgunk.

Mac dolgozószobája az emeleten volt. Két héttel azután, hogy Tama, a felesége otthagyta, rendezett egy hétvégi bulit, amelyre hivatalos volt Scarborough is, az országban, a városban és az egyetemen föllelhető barátaival egyetemben. Még potyázó diákokat is szívesen láttak. Ezen a tivornyán Mac több gallon kemény piát szolgált föl, és éjjel-nappal bömböltette Charlie Parker-lemezeit. Tama ugyanis utálta a dzsesszt. A bacchanália csúcspontján föltárta titkos tervét vendégei előtt. Közös erőfeszítéssel kivonszolták a hátsó udvarra a MacKenzie házaspár királyi méretű nászágyát, matracostul, lepedőstül. Összeszedtek mindent, ami a legtávolabbról is nőre emlékeztetett - parfümöket, illatosított vécépapírt, tamponokat, kozmetikumokat s a többi, és mindent fölhalmoztak az ágyra. Pontban éjfélkor Mac megöntözte az ágyat a rajta lévő holmival együtt egy kanna benzinnel, majd egy égő gyufaszálat hajított a halom közepébe. Lenyűgöző tábortűz lett belőle.

Másnap, a még ott lévő vendégek segítségével Mac átcipelte a hálószobába asztalát, írógépét, irattartóit és ülőalkalmatosságait.

- Az írás az én életem! - jelentette ki nagy hangon, majd a leleményes megoldást megünnepelték egy kisebb tengernyi pezsgővel. -Mostantól meg az élettársam is!

Új barlangját nyomban fölszentelte Az Áldoztató 53: halál a gyufagyárosokra! című könyve - egyébként Scarborough egyik kedvence - megírásával, amelyben Harry Diggs, a zsoldos, erénycsősz, detektív leleplez egy, a maffia és a KGB által közösen fenntartott titkos találkahelyet, és tűzzel, gyújtóbombákkal kifüstöli egy New York-i felhőkarcoló házasságtörő asszonyokkal teli egész emeletét.

- Idesüss! - kiáltotta Mac. - Mióta utoljára itt jártál, beszereztem egy új szőnyeget. - Beterelte barátját a szobába, és a padlóra mutatott, ahol egy gesztenyebarna, kék és aranyló színekben pompázó, a legtöbb bútort is hátán cipelő gyönyörű perzsaszőnyeg hevert. - Indiai! Kéziszövésű!

- Igazán pompás - vélekedett Scarborough, megcsodálva a finom munkát és a bonyolult, majdnem útvesztőszerű mintázatot.

Kétségtelenül Mac dolgozószobája volt a ház legkényelmesebben berendezett helyisége, s egyszersmind a legrendezettebb is. Ez volt az a hely, ahol legtöbb idejét töltötte, és energiái java részét elhasználta. A tágas, rekeszes ablakok gyönyörű tájra nyíltak, és a még Tama által vásárolt, a tisztogatást csodával határos módon megúszott ízléses függönyök keretezték őket. A szőnyegen egy heverő, két Eames fotel terpeszkedett könyvszekrényekkel körülvéve, aztán egy íróasztal és persze Mac legújabb büszkesége és örömforrása, a legújabb típusú IBM személyi számítógép, amelyet egy Packard lézernyomtató társaságában csaknem kizárólag szövegszerkesztésre és írásra használt. A falakat telezsúfolt könyvespolcok szegélyezték. Puha és kemény kötésű kötetek sorakoztak rajtuk vegyesen. Egy egész szelvény csak Mac saját műveinek adott otthont. Följebb maga az Áldoztató, Harry Diggs, Boris Vallejo festette akrilképe függött. Kezében mesterségének címereként egy lángszóró, Clint Eastwood-fogai között vaskos szivar, karján és csupasz bicepszén kidagadnak az erek, míg arca félprofilban látható, s így csak részben tűntek elő a képének nagyobbik részét pókhálószerűen behálózó égési hegek.

Harry Diggs vietnami veterán volt, akit a háború során alaposan elkapott valami napalmbomba. Mivel visszatérte után nem volt több vietkong, akivel harcoljon, a civil életben más rossz fiúkat hajkurászott kötetről kötetre. Ilyesféle tüzes sztorik alkották Mac műveinek és mostohagyermekeinek fő témáját, ugyanis nem minden könyvet írt maga abból a tizenkét éve futó sorozatból, amely mára már több mint száz címet számlált, hanem bizonyos darabokat ki-kiadott albérletbe a „négereinek”. Mac persze másféle könyveket is írt, de a „vén tűzbogár” Diggs volt mindennapi irodalmi betevő falatja. Scarborough csak a valóban Mac által alkotott köteteket olvasta és tartotta meg - természetesen mindet dedikálva -, egész oszlopokban sorakoztak komódja tetején, és kedvenc olvasmányai voltak a mellékhelyiségben. Szórakoztató kis piff-puff történetek voltak, rikító borítóikon fegyverek és robbanások ábrázolásai között rohangáló, üvöltöző emberekkel s az előtérben természetesen mindig a derék szivarjából pöfékelő Diggs alakjával. A füst és a lángok valóban mindig jelen voltak, az újabb kiadások fedelein is. Még a nagy Áldoztató szavait idéző szövegrészletek körül is föl-fölvillantak.

Pipa-, gyufa- és dohánygyűjteményét Mac a legmegfelelőbb helyen, e kötetek halmainak tetején tartotta. Most is nyomban odanyúlt, és telegyömöszölt illatos levelekkel egy vadonatúj rózsagyökér pipát.

- No, tedd le oda az ülepedet - intett a heverő felé.

- Egy perc alatt kiteregetem az egész szennyest. - Biztonsági gyújtót tartott a pipához, és pöfékelni kezdett, illatos füsttel borítva be az egész szobát.

Scarborough észrevett egy halom finom papírt az IBM melletti polcon. Egy pillantást vetett a legfelső lapra. „Mire megvirrad - állt rajta -, írta Eric Landon MacKenzie.” Legtöbb esetben, amikor saját nevét használta, barátja megelégedett a MacKenzie formával, de a Virradat más eset volt. Mindössze két évvel ezelőtt látott hozzá, mégpedig Scarborough tevékeny részvételével. Ez volt hivatott arra, hogy pályáján meghozza a „minőségi áttörést”. Ezt a könyvet írta meg a leggondosabban, felhasználva a légierőknél töltött szolgálat alatt szerzett valódi, fiatalkori élményeit. Scarborough elégtétellel nyugtázta, hogy a kézirat jóval vaskosabb, mint amikor utoljára látta. Rettentően szerette volna elolvasni, de Mac határozottan kijelentette, hogy be kell fejeznie teljesen, mielőtt bárkinek a kezébe adná. Gyorsan letelepedett hát, nem akarván, hogy Mac rajtakapja a kémkedésen.

Scarborough visszanyomta a kupakot sörösüvegére, és letette a palackot egy faragott spanyol kávézóasztalkán heverő Fegyverek és lőszerek tetejére. A katalógusok és évkönyvek közül kikandikált a Szerencsevadász egy-két példánya is, mind Mac állandó kutatási forrásainak szerves része, amelynek nagyobbik felét a szövegszerkesztő melletti polcon halmozta föl. Csak egy mozdulatot kellett tennie kerekes székén, hogy elővehesse az Encyclopaedia Britannica vagy más fontos forrás valamelyik kötetét.

- Hardware! - dörmögte egyszer mennydörgő hangon. - Az olvasóim hiteles adatokat követelnek. Milli-méternyi pontossággal tudni akarják a rossz fiúk testébe hatoló lövedékek méreteit, hogy ugyan mi keni azokat a vérfoltokat a falakra!

- Igencsak józan gondolkodású az olvasótáborod - jegyezte meg Scarborough.

- Nem, legalábbis nem igazán. Az egész valahogy összefügg a fiúk szerszámainak méreteivel. Te tudtad ezt? Ez az egész puskadolog.

- Nem tudtam - vigyorodott el Scarborough.

Elnézte, amint barátja az általa összelopkodott dossziék polcához lép, kihúz egy fiókot, beletúr, fölsóhajt, majd jó pár szakadozott, dokumentumokkal és jegyzetekkel teli irattartóval tér vissza.

- Hát így állunk, zarándok - mondta, a kávézóasztalra lökve a paksamétát. - Csak át kell kelnünk itt a Vörös-folyón, hogy Dodge City biztonságos karámjába tereljük csordáinkat.

- Hát neked még a Kék könyv is megvan? - kérdezte Scarborough meglepetten.

- Én törekszem a biztonságra, kedves munkatársam - szökdécselt Mac megroggyanó indián léptekkel az egyik könyvespolchoz. Előhúzta A Kék könyv program lerövidített összefoglalása egy, a kormány sajtóosztálya által kiadott szamárfüles példányát, és ledobta az asztalra a többi irat mellé. - A Kék könyv egy sárga megjelenési formája -jegyezte meg kuncogva. Letelepedett Scarborough mellé, és kinyitotta a kötetét. Szájához emelte túlméretezett sörösüvegét, meghúzta, aztán visszatette előbbi helyére. - Tegnap este átlapoztam ezt a csomagot, Ev, és találtam néhány új, izgalmas mozzanatot azzal az iowai parasztgazdasággal kapcsolatban, ahol ’68-ban szaglásztunk.

- Csupa fül vagyok - mormolta Scarborough, bármiféle verejtékes munkára készen.